2017. Augusztus 23. Szerda, Bence napja
Üdvözöljük honlapunkon!
Külkapcsolatok

Ifjúsági tábor „Nagy tavak, egész kicsiben”
Táborozások Németországban

A testvérvárosi kapcsolatnak köszönhetően az iskola tanulói részt vehetnek egy EU-s projekt keretében németországi táborokban.
A három részes projekt célja: a Lausitzi tóvidék megismerése és a térség változásainak nyomon követése makettek formájában. A térségben jelentős barnakőszén bányászat folyt és ennek a nyomait szeretnék eltüntetni úgy, hogy a keletkezett kráterekből mesterséges tavakat hoznak létre. A projekt első évében (2009) a 30 évvel ezelőtti állapotot makettoztuk le, a második évben (2010) a jelenlegi állapotot, a harmadik évben (előreláthatólag 2011-ben) pedig azt, hogy a térség 30 év múlva hogy fog kinézni.
A tábor színhelye a Schwarzheide melletti hörlizi ifjúsági tábor volt.  Erdélyi magyar, lengyel és német fiatalokkal dolgoztunk együtt a maketten.  Minden országból 10 fiatal és 3 kísérőtanár vehet részt a projektben, a részvételi díj és az utazás jelentős hányadát az Európai Unió fizeti. A tábor jól felszerelt, van biliárdasztal, darts, több sportolási lehetőség. Szépen berendezett, fűthető faházakban voltunk elszállásolva, teljes ellátást kaptunk.

XENOS - Projekt

Karcag és Schwarzheide testvérkapcsolatának köszönhető, hogy iskolánk 2009-ben bekapcsolódott egy nagyszabású, az Európai Unió által is támogatott programba, a hároméves Xenos-projektbe. A rendezvény, a „Fiatalok Olimpiája a Nyitottságért, a Toleranciáért, a Demokráciáért, és az Egyenlő Esélyekért”, Elő-olimpiaként zajlott le Lausitz tartományban, melyet a lauchhammeri WEQUA GmbH, a finsterwaldei EEpL GmbH, valamint a Német Köztársaság Munka- és Szociális Minisztériuma szponzorált. Minden évben egy érdekes témát kell feldolgozni a projekt keretén belül. Az első év témája „Az én hazám és kultúrám” címet kapta, míg az ideiben a tanult szakmát mutathatták be a résztvevők. 

 

Aktuális
Iskolai menza étlap:
2010.04.07.-2010.04.09.






Szentannai Sámuel Alapítvány - adószáma:
19221719-1-16


Kedvezményes étkezési lehetőség a Szentannaiban!

29. hét: 2017. 07. 17 - 07. 21-ig

30. hét: 2017. 07. 24 - 07. 28-ig


Az étlapváltoztatás jogát fenntartjuk!








Digitális témahét a Szentannaiban!



Határtalanul! - Blog

Projekttermék


Szentannai Könyvtár



Érettségizők figyelem!


Felsőoktatási információkhoz katt a logora!



Nyílt nap a Szentannaiban! Videó megtekinthető a Képgalériák --> Videótár menüben (jobb oldalon)!

2013. november 26.


Pénziránytű beszámoló!

2010/2011

2011/2012

Dr. Farkas Dezső

Elnyertük a "Pénziránytű iskola" címet! Beszámoló elérhető innen! Középtávú stratégiai tervünket itt tekinthetik meg!

2011. június 15.

2012. április 20-a óta



látogatónk volt!


progeCAD - az AutoCAD ® alternatívája